Korán kelők és éjszakai baglyok: szőrtelenítési ötletek mindkét típusnak

Mindenki más és más beállítottságú, amikor a napi szépségápolási rutinról esik szó. Néhányan pillanatok alatt kipattannak az ágyból és 5 perccel az ébresztőóra megszólalása után már a zuhany alatt énekelnek, míg mások félálomban töltik az egész reggelt! Hasonlóképpen, míg néhány éjszakai bagoly szereti a késő éjszakai kényeztetést, a többiek inkább csak gyorsan letörlik a sminket az arcukról és egyenesen az ágyba zuhannak. Akár koránkelők vagyunk vagy szeretünk késő éjszakáig fennmaradni, létezik néhány olyan szőrtelenítési tipp, mely könnyen beilleszthető a napi rutinba és a remélhető legsimább eredményt adja, hogy egész nap bátran mutogathassuk a virgácsainkat mások előtt!

Alvó szépség

Mindannyian jártunk már így - lenyomtuk a szundit az ébresztőórán az áhított plusz tíz perc alvásért. Természetesen így kevesebb időnk marad önmagukra, mielőtt kilépnénk az ajtón és munkába indulnánk. Ezért egy gyors megoldásra lehet szükségünk, mely nem jelent külön feladatot a már amúgy is szűkös reggeli időszakban, de anélkül, hogy veszélyeztetnénk a végeredményt. Ezért leginkább a zuhanyozás közbeni megoldást javasolt a szőrtelenítési igények kielégítésére. Lehet, hogy megfontoljuk a borotválkozást, mely szintén gyors megoldás lehet, de a rohanásban elvégzett szőrtelenítés néhány nemkívánatos vágáshoz vagy a bőr felhorzsolásához vezethet.

Miért nem próbáljuk ki a zuhanyozás közbeni szőrtelenítő krémet a szebb és gyors eredmény érdekében? A Veet Suprem'Essence zuhanyozás közben használható szőrtelenítő krém már rövid idő alatt, kb. 3-6 perc[1] elteltével sima eredményt biztosít azalatt, amíg besamponozzuk és bebalzsamozzuk a hajunkat. A krém gyorsan és gyakorlatilag rendetlenség nélkül leöblíthető, amivel minimalizálhatjuk a szőrtelenítés utáni takarítási időt, így nyerhetünk vele egy pillanatot, hogy felkaphassunk egy szelet pirítóst, mielőtt kilibbennénk az ajtón.

A korán kelő

Azoknak, akik szeretnek sok időt hagyni a reggeli készülődésre - legyen szó akár a tökéletes öltözék megtalálásáról, pár banános palacsinta elkészítéséről vagy a reggeli újság elolvasásáról -   valószínűleg több idejük van egy kényelmesebb szőrtelenítési módszer bevetésére.

Ha kedveljük a reggeli kényeztetést, marad egy kis időnk, hogy egy csésze kávé mellett elolvassuk az újságot, amíg a melegítő készülék kb. 30 perc alatt felolvasztja a gyantát (azonban nem javasolt szem elől téveszteni a berendezést). Felmelegedés után kenjük a gyantát a bőrre a szőrszálak növekedésének irányában, majd 30 másodperc vagy 1 perc elteltével húzzuk le a bőrről,  szövetcsíkokra ezúttal nem lesz szükségük. Minden egyes gyantacsík lehúzása után látni fogjuk az alatta megjelenő szép, puha bőrt, és elkezdhetünk arról fantáziálni, hogy melyik szoknyánk mutatja meg legjobban a szép eredményt!

Bújjunk ágyba korán!

Késő éjszakáig fentmaradni nem mindenki számára jó választás. Ez nem jelenti azt, hogy kompromisszumot kell kötnünk a sima bőr érdekében! Szerencsére a hideggyanta csíkok akár 28 napig [2] tartó sima eredményt nyújtanak a meleg gyantázás előkésztési idejének töredéke alatt. Egyszerűen melegítsük fel a csíkokat a tenyereink között, helyezzük őket a bőrre a szőrszálak növekedési irányának megfelelően, majd húzzuk le a bőrről, így a szőrszálakat a gyökérüknél fogva eltávolítjuk. Gyantázás után törölgessük le a gyantázott területet a Veet Perfect Finish kendővel* és máris készen állunk a bárányok számolgatására. A legjobb az egészben, hogy az esetlegesen fellépő vörösség az éjszaka folyamán csökkeni fog. Hagyjuk, hogy szervezetünk elvégezze a dolgát, amíg mi alszunk!

A alvási szokásaink fontosak, és semmiképp sem kell változtatnunk rajtuk, ha sima eredményt szeretnénk elérni!

* Mellékelve egyes termékek esetén. Ellenőrizzük a csomagolást, hogy az adott termék tartalmazza a törlőkendőket.


[1] http://www.veet.co.uk/products/creams/in-shower/veet-supremessence-in-shower-hair-removal-cream/

[2] http://www.veet.co.uk/products/wax-strips/wax-strips/veet-natural-inspirations-wax-strips-with-aloe-vera/